Bejelentés


TEGNAP MENTSÜK, AMÍG MÉG MENTHETŐ














A HÜSÉGES SZATMÁR


Cikkek a vármegyében megjelent lapokól.


A Hűséges Szatmár


Az öreg Szamos a cikói szorosban búcsút mond az őt hűségesen követő kéklő hegyeknek. Folyása lassú, ágya aranyló homok s míg tükrében ezüstös nyírfák és szőke szomorúfűzek nézegetik magu­ kat, partjain virágerdők, frissen kaszált széna s titkon hamvassá lett besztercei szilvák illatától terhes a levegő. Nyugat felé az alkonyat bíborra és aranysárgára festi az ég aljájt s az azzal ölelkező végtelen rónaságot. Kettő között a határt az itteni ember hite szerint megvonni nem lehet, nem is szükséges, mert ahol az ég a földdel összeér, ott kezdődik a mennyország kapuja.
A másik parton a messze távolban, túl a szelíd hajlású smaragd dombokon, komor kéklő hegyek merednek a magasságba, ahol egy fehér színfolt épp úgy lehet kósza bárányfelhő, mint az örök hó fehérsége.
Ez a föld, ez a folyó s ezek a hegyek látták több mint ezer esztendővel ezelőtt egy koranyári hajnalon táncos, víg lovak hátán Szabolcsnak és Tasnak nemzetségét feltűnni, akik Árpád szigorú parancsával azért jöttek, hogy a folyó szigetében épült erős várat, amelyet kazár lakói Zothmárnak neveztek, a magyarság számára hódítsák meg.
Három kemény napig tartó ostrom után a vár elesett. Eleink „Mén Marót legyőzött katonáit súlyos láncokkal megkötözvén, sötét börtönök iszonyú fenekére vetették, a várat katonákkal tele hagyták s ők maguk újabb honfoglalásra a meszesi kapu felé vették útjokat." S a vár ott a kéklő hegyek alján a szőke folyó ölelő karjai között magyarrá lett. Országalapító istenes királyunk apostoli magvetésére díszes templomot emel a keresztény hitnek, ahol Krisztus nevére minden térd meghajlik s imára kulcsolódnak az öldöklő hadviselésben megkérgesedett kezek.
Gizella királyné udvari vadászokat és solymászokat telepít ide és a környező falvakba, akiknek tisztekül hagyja meg, hogy az ország kormányzásában megfáradt s e vadban, halban bővelkedő vidékre pihenni, vadászni megtérő királyt mindenkor illő vendéglátással fogadják.
A XI. és XII. évszázad a vidék felett eseménytelenül múlik el. Ez eseménytelenség csendjében az itt élő magyarság felismeri az állandó otthon melegélt s az otthon lesz átformált életének középpontja és célja. A vár lassan várossá szélesül, ahol a honfoglaló magyarság utódjai és Gizella királyné betelepített németjei együttesen formálják ki az új élet arcát.
A tatárjárás vérzivatarát nem tudja feltartóztatni sem a Szamos árja, sem a várfalak, sem az azok előtt húzott mély árkok. A hagyo­ mány úgy beszéli, hogy a mongol hadak maguk előtt hajtott keresztény, rabok ezreit gyilkolták le, ezek tetemeivel rekesztették el a folyót, töltötték ki a mély árkokat s e szomorú híd vezetett a város és a vár végpusztulásához.
Mindennél erősebb volt azonban a magyarság életereje és élni- akarása. Aki el tudott menekülni azt megvédte az Avas és a Gutin rengeteg erdeje, vagy az ecsedi láp ingovány világa s a sárga vihar elmultával a hazatért emberek könnyes szemei nézik, de gyógyító munkáskezei javítják vagy építik újjá a felégetett üszkös falakat. S a romokból új, virágzó élet fakad. A város fiai 1264-ben III. Endre királytól megerősített szabadságlevelet kapnak, amelyben már mindannyian magyaroknak neveztetnek, bírájuk neve Buda s földjeik, határaik nevei is valamennyien magyar hangzásúak. Mivel városuk az ifjú király lakóhelye, kiváltságai ugyanazok, amelyek az ország akkori fővárosát, Székesfehérvárt illetik meg. Majd a Hunyadiak hollós lobogóit lengeti a vár ormain a Kár­ pátokban született szél. János, a kormányzó, egyik levelében „civitas nostra carissima" legkedvesebb városának nevezi Szatmárt, fia Mátyás király híres fekete seregéből rendel ide őrséget s királyi nyaraló kastélyt szándékszik itt építeni.
A vár piacán rogy össze a fáradtságtól az 1526-ik esztendő tragikus nyarának egyik forró delén Vethéssy Mihály királyi hírnöknek paripája. Lovasa a nagy veszélyt jelentő véres kardot s uralkodója parancsát hozza, hogy a török veszedelem meggátlására minden fegyverforgató férfi Budára az uralkodó zászlaja alá siessen. Harmad­ napon indul el a megye bandériuma, a még fiatal, de vitézségéről messzeföldön híres Károlyi László vezetésével Budára, innen Mohács mezejére, ahol a napokig temetetlenül maradt testüket a szatmári születésű Kanizsay Dorottya hantoltatja el abba a sírba, amelyből a nemzet sokáig úgy hitte sohasem lesz feltámadás.
A Mohácsra következő másfél évszázados éjszakában Szatmárnak a Gondviselés különösen fontos szerepet szánt. A város a török és német malomkövek között őrlődve is, mindig a magyar élet magvát jelentette. Még a mohácsi csapás halálos bénasága ül a lelkeken, amikor Luther tanítványa, Dévai Bíró Mátyás elkezdi hirdetni itt a reformáció tanait. Ezek nemcsak lelki vigasztalást nyújtottak a pásztor nélkül maradt nyájnak, de szigorú erkölcsiségük tükre megmutatta fajtánk romlottságát, bűnei sokaságát s az abból kivezető utat. Fel­ támadt a már halottnak hitt nemzeti öntudat, úrrá lesz a magyar nyelv szószéken, törvényben, palotában és kunyhóban egyaránt. A reformáció szent szegénysége itt is iskolákat teremt, ahol magyarul tanul a már annyira áhított jobb jövő reménysége, a gyermek. Serdült ifjai gyalog, koldusszegényen indulnak el a művelt messze Nyugatra magasabb szellemi javak elsajátítása céljából. Az ő munkájuk révén kapcsolódik be s lesz letéteményese a város a nyugati műveltségnek, amelynek szíve Németországban, Helvetiában, Hollandiában vagy Angliában dobogott.
Ilyen lelki fegyverek birtokában hiába ostromolja 1562-ben tizenhat álló napig a török. A felgyújtott város várba menekült lakos­ ságának alig ván mit ennie. Fogytán a lőszer, a lovak a bokrok és a fák zsendülő rügyein tengődnek, de török katona nem tette lábát soha a szatmári vár földjére.
Keserű panaszkodás és dac diktálja az 1605.-ik év krónikájának minden szavát. íródeákja tollát könnybe és vérbe mártva jegyezte fel, hogy „Szatmár tájékának ezidőben külföldi hadiparancsolója vala. E császári parancsoló, Básta és tisztjei úgy bírtak és tartottak ben­ nünket, — írja — mint rabjukat. Fiainkat leöldösték, jószágainkban, marhánkon szabadon uralkodtak, maguk között falvainkat felosztották. Miattuk mennyi nyomorúságot szenvedtünk, semmi nyelven azt ki nem mondhatjuk". Nem maradt meg azonban a keserű panaszkodás mellett, mert megemlíti, hogy „követeket küldöttünk őfelségéhez, aki soha semmiben meg nem hallgatott bennünket. Most is azt kívánjuk azért tőle, hogy bírja a régi szent királyok módján magyarok által az országot."
A fellegeket a város felől azonban nem Bécs, hanem Erdély arany­ korának felkelő napja űzi el. Amit királyaitól megkapni nem tudott, Bocskai fejedelem meghívja a várost 1606-ban a kassai országgyű­ lésre, ahol követei személyesen mondják el kívánságaikat s biztosítják a fejedelmet városuk hűségéről. A magyarság jogaínak nagy védel­ mezője, Bocskai, ez év december 29.-én meghal s a szatmári polgárság a még elevenen élő keserű emlékek hatása alatt vonakodik a várost a császári biztosoknak átadni. A rendek szigorú figyelmeztetése szük­ séges ahhoz, hogy „Szatmár is az egy koronás király alá hajtsa fejét." Milyen más az a ragaszkodás, amely Bethlen Gáborhoz s a Rákócziakhoz köti, akik nemcsak az erdélyi fejedelemség jogán bírják a várost, hanem földesurai annak s gyakran időznek falai között. Itt tartja 1646-ban I. Rákóczi György fejedelem pártfogása alatt nevezetes zsinatát a már terebélyes fává erősödött magyar és erdélyországi kálvinista egyház, amelyen az ősz Geleji Katona István püspök fogalmazásában a hitelvek szövegezésén kívül maradandó újításokat alkotnak s kimondják, hogy „az asszonyi és leányi rend kedvéért a magyar írás és olvasás tanítására való oskolák istenes úttal móddal állíttassanak."
Amíg II. Rákóczi György hiú nagyhatalmi álmokat kergetve Lengyelország földjén visel háborút, a' lengyel sereg egyrésze titkon átkel a Kárpátokon s bosszúból tűzzél-vassal -pusztítja a Tisza-Szamos közét. Ekkor vési egy fiatal, öles termetű lengyel ezredes, Szobieszky János, királyi méltóságot sejtető gesztusokkal a felégetett németi templom üszkös gerendájába a sokáig keserű emlékként fentmaradt distichont: „Imé fogadd Rákóczi a kölcsönt, visszafizetjük! ' Megbosszulja a bűnt Isten, az Ur maga is!"
Petneházy Dávid hajdú kapitány az éjszaka sivár sötétségében úgy kel át a leapadt folyón, hogy vitézei járása nyomán még a víz csobogása sem hallatszik. Hajdúi a meglepett császári őrséget leöldösik s hasztalan káromolja Scherífenberg ezredes rútul az Istent és szidja a folyót, hogy itt még az is kuruc, a várost Thököly Imrének szerzik meg. Petneházy innen és a szomszédos szabolcsi földről toborozza a legényeit, akiknek lába elsőnek érinti s vére elsőnek öntözi a másfél évszázad török igája alól felszabaduló Buda várát.
A következő emberöltő gyermekének rongy, daróc a ruhája s itt, ahol a (föld mélyfe s a napfény ereje acélos gabonát rejteget, fakéregbol őrölt kenyerét könnyeivel sózza meg a nép. Caraffa az úr s a vidék pusztaság, mert fiainak vére, aranya, kenyere és jókedve idegenek prédája lett.
A végtelennek tetsző téli éjszakában egy név táplálja a hamu alatt alvó tüzet. Egy név, amelynek hallatára különös fény gyullad a halálra gyötrött emberek fáradt tekintetében. Rákóczi... öt emle­ gették a Verhovina vándorai, az elfojtott sóhajtások, őt idézték az öregek álmai s az ifjak látomásai. Amikor a beregszászi vásáron Esze Tamás Lengyelországból a hazáért és szabadságért küldött zászlókat felemelte, az imádkozó ruszin asszonyok, ugocsai talpasok és beregi hajdúk között sűrűn állottak tépett ruhájú, dacos tekintetű szatmári magyarok is és megértették, hogy az idők teljessége elkövetkezett. Szatmárt Rákóczi szabadságharca születése pillanatában örök szövet­ séges társául jegyezte el. Mit tehetett mást a megye főispánja, Károlyi Sándor, amidőn a Burg puderes-parókás urai a lázadók leverésére rendelték, minthogy a Dohánál vívott első ütközet után a kurucok igazi ügyéről meggyő­ ződve ő maga is seregestől közéjük állt. A város kívül esett a hadak útján, de fiai végig ott küzdöttek a nagyságos fejedelem zászlaja alatt. Az ő parancsara rombolták le, amidón a hadi helyzet úgy kívánta, ősi várukat. Iparos társadalma készítette Rákóczi serege számára az abaposztót, a bakancsot, a csizmát, a kardot és a nyerget. Szerte az országban alig van jól képzett orvos, Szatmárnak kórháza van, amelyben sebesült kuruc katonákat ápolnak, ösi főiskolájának vendégszerető falai között talál menedéket Pápai Paris Ferenc vezetése alatt a Rabutin hordái elől menekülő nagyenyedi kollégium. Nemes városa hűségét Rákóczi oltalmazó levél­ lel jutalmazza, amely szerint „a város lakosai szabadon kereskedhetnek, jöhetnek-mehetnek, élete és fejevesztése követvén azt, aki őket ezek­ ben meggátolja."
A Szamos torkolatában szemléli meg utoljára csüggedő seregét Rákóczi s a lengyel hegyek felé örökös rabságba meginduló lábainak nyomát újból hóval lepi be a tél. Mert a szatmári béke után nagy csend, egészségtelen álom üli meg az országot s a várost. Az örökös hadviselésben halálosan kimerül a magyar paraszt, a kisnemes, a városi polgár egyaránt. Bécs barokk ragyogásában megvakult főuraink nem látták az itthoni nyomorúságot, pusztulást, szegénységet. Szatmár, az egykori keleti erősség, nemzeti művelődésünk hajdan erős bástyája, a császári birodalom jelentéktelen helységévé süllyedt. A háborúban megfogyatkozott lakosságát pusz­ títja a pestis s az, ki megmaradt, szegény, mert házát tűzvész, vetését a megáradt Szamos árja kívánja árdozatul. Bethlen Gábor könyvnyomtató műhelyét belepte az enyészet, a feledés pora s az ősi iskola vagyonából kifosztva alig tengődik. A megfogyatkozott, leszegényedett lakosság civakodik s testvérharc őrli fel maradék erejét. Száz esztendő alatt nem született egyetlen gondolat, egyetlen szívdobbanás, egyetlen tett, amely legyőzte volna a mulan­ dóság erejét.
De a hosszú álom erőgyűjtés volt. Nemzeti életünk megújhodása, ami eddig öntudatlan vágy, tétlen ábrándozás vagy erőtlen próbálkozás csupán, Kölcsey Ferenc itt elhangzott szavaival lesz határozott élet­ program és bátor hitvallás. Hajnali derengésében ott látszanak a székes­ egyház tornyai, az újonnan alakított püspökség iskolái és emberbaráti intézményei.
Milyen szépnek látta ezt a várost Petőfi, aki „mint a felhők titkos sejtelemtől napkeletre vándorolva" a boldog szerelem édes szédüle- tében járja öreg utcáit. Fiatal életének rövid ideig tartó boldogságát a szomszédos erdődi vár Júlia kisasszonya hozza el. 1848 március 12.-kén Szatmár város tanácsa országgyűlési köve­ tének utasítást ad, hogy Kossuth indítványait lelkesen pártolja, szava­ zatát csak neki adja, „nehogy e népről egyszer is el lehessen mondani azt, hogy midőn a haza boldogítasára annak templomában felhívás történt, tizenhétezer ajkai némák maradtak."
Kossuth Lajos üzenetét itt szószerint értelmezték. Kovács Ágoston térparancsnok 1849 nyarán nyilt levélben kénytelen közölni, hogy a fogyatkozó regimentek pótlására tömegesen jelentkező gyermekeket honvédekül nem toborozhatja.
A Bach-korszak szomorú éveiben, ha néha esténként a „Fehér ház"-hoz címzett fogadó tágas szálájában felzokogott az öreg cigány hegedűjén elvesztett szabadságunkat sirató régi nóta, úgy mondják, a magános, marcona külsejű, magyarruhás Haynau táborszernagy szemét elborította a könny. E föld csodálatos ereje az asszonyt korbá­ csoltató bresciai hiénát is emberré varázsolta. Kossuthnak és honvédéinek szellemi hagyatékát vallotta magáénak mindig e nép. A szatmári 5. bakák és 12-es honvédek a világháború vérzivatarában a végtelen orosz mezőkön, Doberdó fennsíkján vagy Verdun poklában sokszor áruló cseh ezredek közé ékelve is minden tettükkel kivívták azt, hogy a magyar katona nevét csak levett kalap­ pal lehessen emlegetni.
Az őszirózsás forradalom e földben talál legmostohább talajra s míg szerte az országban ronggyá lesz minden, mi szent, a székely hadosztály sastollas legényei itt a szegedi gondolat csiráját védelmezik.
Az utolsó huszonkét év egyenes folytatása volt a város könnyes és dicsőséges történetének. Szatmár magyarsága a megpróbáltatások e nehéz idején sem számában, sem hitében, sem a jobb jövő eljöve­ teléért folytatott harcában nem lett kevesebb. Az új hatalom urai minden törvényes és törvénytelen eszközzel megfoszthatták földi javai­ tól, de övé maradt a munkás, a harcos, a bibliás ősök lelki ereje. Hiába épült a gyökeret verni soha nem tudó regáti román számára bizánci stílusú fényes katedrális, élet abba nem költözött s az ige Erdősi Silvester János és Károli Gáspár nyelvén a külterület magyar­ jainak fillérjeiből épült templomban szólalt meg.
Féltékenyen, drága kincsként őrizte nyelvét, amely nem tájszólás hanem az irodalmivá vált magyar nyelv maga.
Nem fogta el e népet kishitűség akkor sem, amidőn az elvakult gőgös gyűlölet a magyarság helyét Ázsia pusztáin, vagy a temetőben jelölte meg. Itt a temető is az övé volt. A fejfák és sírkeresztek ma­ gyarul vigasztalták és bátorították a már-már csüggedő fiakat és unokákat és magyarul sóhajtottak Istenhez. „Fegyvertelenül és sért­ hetetlenülők voltak a gát, mögéjük menekült az üldözött nép. Amíg a sírkövek magyarok maradtak, zavartan és: nyugtalanul aludtak az idegenek s nem virrasztottak hiába az üldözöttek." Mert 1940 őszbe nyúló nyarának legragyogóbb delén minden vágy, minden látomás beteljesült, ötvenezer lélek ajkáról egyszerre tört fel az ezen a földön szavakba foglalt nemzeti imádság, hogy köszöntse a legendák fehér lován bevonuló Szabadítót. Földöntúli boldogságban fürödtek a lelkek, zúgtak Rákóczi harangjai s vakító ragyogással tündökölt Szent István öreg templomának tornyain a kereszt. A meg­ bocsátás, béke és reménykedés fénye sugárzott a korhadó temetőkapura, amelyre a szatmári magyar munkáskeze évszázadoknak előtte imád­ kozó lélekkel felvéste már: „Az Úr letöröl minden könnyhullatást!"

KÓTAY PÁL

Vadász és Verseny-Lap / 1919 október 29 / 637.lap


AGARÁSZAT.

Az agár-derby.

Október 17., 18. és 19.-én tartotta meg az Agarász-Szövetség Nagykárolyban a gr. Károlyi uradalom területén ez évi derbyjét . Az indulásra jogosított 76 agár közül 35 agár jelent meg a verseny színhelyén, a mely szám a derby ben recordot jelent. A verseny favoritja a Baghy szövetség Benczéje volt, a mely a szokásos poole alkalmával 116 K-ért kelt el. A favorit meg is érdemelte a belé helyezett bizalmat, mert a hat összevetésben ellenfeleit könnyen verte és legerősebb ellenfele a harmadik összevetésbeli Bálint volt, a mely szintén a Baghy-szövetség agara . A versenyen fényes társaság jelent meg. A jelenlevők közül sikerült feljegyeznünk a következőket: Boér Emi, Boér Sári, Domahidy Pálné, Fáy Vilma, özv. Govrik Ödönné, Gyene Pálné, Galgóczy Árpádné, Gencsy Ferenczné, Jármy Andrásné, Jármy Béláné, Jármy Zsizsi, Irinyi Istvánné, Irinyi Ili, özv. gr. Károlyi Istvánné, Kovács Miklósné, Kovács Sándorné, Kovásznay Zsigmondné,Kovásznay Edith, Keresztszeghy Magda, Keresztszeghy Clotild, Luby Gyuláné, Luby Gézáné, Luby Margit, Lónyay Sándorné, özv. Mosott Györgyné, Pupp Clotild, Péchy Lászlónó, Schönpflug Béláné, özv. Serly Gusztávuó és Streicher Andorné úrhölgyeket, tovább á Baghy Béla, Baghy Gyula, Bibó Géza, Boér Endre, Botka Imre, Bujanovich Rudolf, Domahidy Pál, Fáy József, Fábián Elemér, Galgóczy Árpád, Gencsy Károly, Gencsy Ferencz, Gröber Gyula, Gyene István, Gyene Pál, br. Hámos Antal, Hajdú Béla, Irinyi István, Irinyi Szabolcs, Jármy András, Jármy Elek, Jármy Béla, Jármy. János, Katona János, Kállay Tamás, Kovásznay Zsigmond, Kovács Miklós, Kovács Sándor, Luby Géza, Luby Gyula, Madarassy Géza, Madarassy Béla, Mészöly István, Németh Jenő, Németh Béla, Orosz Sándor, Patay Tibor, Pogány Gyula, idősb Péchy László, Péchy Manó, N. Szabó Albert, Schönpflug Béla, Turmann Zoltán, br. Uray Bálint és br. Uray Gyula urakat.. A derby első összevetésnek 18 futama 18-án, a második összevetés 9 futama, a harmadik összevetés 5 futama és a negyedik összevetés 3 futama 19-én nyert befefejezést ugy, hogy 20-ár csak az ötödik összevetés 2 futama és a döntő futam maradt. A talaj megfelelő jó volt, a terület pedig derby-területre ideális, mert a positió elég sürü volt s igy a kölyök agarak nem kaphattak megerőltető nagy futásokat. A nyulállomány egészen az angol agárnak kedvezett, mert azok gyengesége miatt a futamok oly rövidek voltak, hogy a sürü positió daczára, úgyszólván minden nyulat megfogtak az agarak, mielőtt azok a positiót elérhették volna. A verseny értékét emelte,hogy földmivelésügyi minister ur a győztesnek billikomot és ugyanannak részére a Szatmármegyei Agarász-Egylet szintén egy értékes billikomot ajánlott fel dijjul. Özv. gróf Károlyi Istvánné ő méltósága szintén ajánlott fel két értékes ezüst tisztelettárgyat, a melyeket a versenyintézőség a második és harmadiknak helyezett agarak tulajdonasinak nyujtatott. A birói tisztet közmegelégedésre Gröber Gyula ur látta el.




Nagykároly és Vidéke , 1907.január 24, 4-ik szám



Uj nagyközségek
A belügyminiszter Érkörtvélyes, Penészlek, Mezőterem, Szatmárzsadány és Ópályi kisközségeknek nagyközségekké való átalakulását elrendelte.

A főispán felhívásához

A magunk részéről őszinte örömmel vettük a főispán által kibocsátott — valljuk meg, mar régen várt — azon felhivást, melyet a Kölcsey-egyesület ujjászervezse erdekében bocsátott ki. Ebben a felhivásban kezdemenyező lépését látjuk a főispannak a mi áldatlan társadalmi életunk némi fellenditésére. Nem tudnok magunk sem megmondani mi az oka annak, hogy ebben a mi városunkban a tarsadalmi élet teljesen stagnál es pedig annyira, hogy ugyszólvén a társadalmi élet csődbe jutott.
Az elmult év politikai eseményei, a nemzeti küzdelem időszaka igénybe vette a nemzet egész erejet s külonösen vármegyenkben, a hol a harczosok az első sorban állottak, az egesz közfigyelmet a nemzeti ellenállas minél eredményesebbé tétele foglalta le. Hozzajárult meg ehhez azon körulmény is, hogy az annakidején városunkban vezető szerepet vivő „Kölcsey-egyesület“ elnöki székében az az egyen ült, aki szolgálatába szegődott a nemzetellenes kormányzatnak s kit hiába akartak az egyesület elnöki székéből eltávolitani, a tisztikar tagjai hiába mondottak le egymásután — érthető makacskodásból erőszakkal ragaszkodott ahhoz a székhez, melyet kiránczigalni alola nem lehetett.Egyébirant megérdemelte ezt az egyesület, mert hiszen egyike volt azoknak, kik Nagy Lászlo főispáni beiktatása alkalmával tisztelegni járultak elébe, természetesen csakis azok, kik vele együtt éreztek. De a darabont korszak Istennek hála — már letűnt, letűntek ezzel együtt annak exponált szereplői is.
Habár egy-két támogatoja még igyekszik hangadó szerepet vinni, de a közönség nem felejt oly hamar s nem fogja engedni, hogy érvényesülni tudjanak. S a darabontok letüntével felszabadult a közélet is a lidercznyomás alul, s igy nem értjük, mi az oka annak, hogy városunkban a társadalmi élet még mindig nem akar fellendülni.Igaz, hogy a társadalmi élet terén már hosszu ideje nem jó lábon állunk. A klikkrendszer megölt minden egészseges mozgalmat, minden egészseges tervet. Kasztokra osztotta városunk polgárságát s az egyes kasztok között oly határvonalakat állitott fel, mely vagyon, társadalmi állas, sőt vallásfelekezetek szerint tagolta szét az egyéneket.Épen ezért nálunk mindenfele mulatság legfelyebb fel sikert tud elérni, ha ugyan a sikertelenség kilátása már a vállalkozási kedvet jó előre meg nem öli. A felekezeti jellegű társulásokon kivül talán csak a „Kölcsey-egyesület“ volt az egyedüli, mely nemi sikert tudott felmutatni s voltak oly időszakok, midőn az általa rendezett estélyek igazán élvezetet nyujtottak a közönségnek. De két év óta ezek is meg- szűntek, s ma ott állunk, hogy ide s tova vége lesz a farsangnak, de egyetlenegy oly estélyt sem rendeztek, mely legalább kisérletet képezne a tarsadalmi élet fellenditesenek.A „Kölcsey-egyesület“ iránti erdeklődés is csaknem teljesen megszűnt s annak ujjászervezése nem csekely munkaba fog kerülni. A mi városunkban ősi szokas, hogy a társadalmi élet irányitását a főispántol várja.! Helyes is! A főispán tekintélyének sulyával, állásanak méltóságával predestinalva van arra.Annal inkább van arra hivatva Dr. Falussy Árpád, ki egyéni szeretetre méltóságánal fogva is a társadalom minden rétegében szivesen látott es fogadott egyen s kit már kineveztetése alkalmával ugy tekintettünk, mint aki végre meg fogja oldani a mi társadalmi mizériánk égető kérdéset, És amint látjuk, a főispan csakugyan a tettek mezejére lép. Mi igen szivesen fogjuk támogatni őt vallalkozásában. Egyet azonban megkivánunk jegyezni és ez az, hogy nálunk mindenféle egyesületi életnek rendszerinti megölője a személyválogatás. Ha az ujjászervezendő „Kölcsey-egyesület“ irányitásánál nem az a kérdes fog dominálni, hogy ezt, vagy azt az egyent vezető állashoz kell juttatni, akár van hozzá kvalifikácziója, akar nincs, hanem sikerülni fog oly egyéneket állitani az egyesület élére, kiknek kedvük ! is, tehetségük is van hozzá, lehet, hogy egyes klikkeknek ez nem fog tetszeni, de a közönseg nagy része bizonyára támogatni fogja az egyesületet s ha a főispánnak tényleg az a czélja, hogy pezsgő társadalmi életet teremtsen, egyedül az ő egyéni akaratától fog ezután függni, hogy a mai áldatlan helyzet megváltozzék.

Legrégibb, legelőkelőbb márka
gróf Keglevich István Utóda
COGNAC
BUDAFOK.
A legbiztosabb szer
I N F L U E N Z A
és fertőző beteségek
ELLEN!


HETI SZEMLE Szatmár, 1906 május 23 , 21. szám.


Szatmári régiségek.

Az egyházmegyei levéltárból egy régi irás került elő, mely egyes plébániákról sokszor igen érdekes feljegyzéseket tartalmaz. Tobb ivre terjed, kár, hogy az eleje és vége nincsen meg. Valószinűleg a 60-as években irhatták es szerzője kétségkivül Bodnár Béla volt, ki 1866-ban halt meg 77 éves korában, mint madarászi helyi káplán. Kitűnik ez a darai plébániáról irt emlékeiből, ahol azt mondja, hogy 1817-ben Daran lelkészkedett először. Ő volt 17-ben a darai lelkész és másodszor is visszakerült oda az 50-es években. Más egyén két izben nem is lelkészkedett Darán.
Feljegyzéseiből, vagy miként Ő nevezi ’’emlékei’’-ből az első két iv hiányzik, meglevő 3-ik iv az erdődi plébániaról szól, de miként bevezető soraiból kitűnik— folytatolagosan. Ugy tárgyánál, mint előadási modoránál fogva igen becses olvasmány, azt hisszük, sokaknak teszünk jó szolgálatot, ha nyilvánosságra hozzuk. A régi emlékeket mindenki szivesen olvassa s kedves időtöltest talal bennük. Azért midőn terünk engedi, közlünk belőlük részleteket. Ez alkalommal mindjárt kezdjük a meglevő 3-ik iven, mely az erdődi plébániára vonatkozólag a következőket mondja:
„Az erdődi tobb nevezetességekhez megemlitendő az is, hogy valamint hajdan közönséges szokás volt legalább az előkellő halottakat a Templom köreiben temetettni, ugy hogy ezen bevett szokás itten is divatozott ,legyen, azt tanusitja, hogy a midőn valamely szüksüges ásás a templom köreben valamint jelenleg is az uj torony épitéséhez kivántatott fundamentum gödre ki ásatódik, sok halottaknak csontjai, koponyái ki asódnak ; én magam is szemtanuja voltam erdődi káplány koromban, a midőn a haranglábnak fel állitása alkalmával az ez féle ásás történt, számos halottak csontjai, u. m. lábszáraik, karjaik, koponyáik s. a. t. kihányodtak nagy óriási alakban, mi is tanusitja, hogy az akkori üdőben igen izmos fogásu gót nemzetség létezett, különös figyelmet okozott az, hogy némely álkapcsokban irgalmatlan nagyságu zápfogak találtattak, és a mi különös, hogy négy, vagy leggalabb 3. zápfogok is ugy voltak oldalaslag összvenőve, hogy. azokat az életkorban igen bajos lett volna az orvosnak kihozni egyenként, a midőn ha egyet kivánt volna fájdalom esetébe ki rántani, akkor sommáson mind a négyet ki kellett volna szakasztani.
Egy külonos eset adta magat elő ottani laktomban, u. m. a templomnak dombján északi részén állottak némely vad rózsa bokrok, ezek közül egy rózsa bokor valami kelemetes, és balzsam szagu illattal gyönyörködtette a domb alatt elmenőket, es kelemetes szagaval el lepte a környeket, erre kiváncsi lett a nép, és vizsgálva honnan ered ezen kedves illat ? Vizsgálat alá vettek a rózsa bokrokat, s végtére csakugyan találtak egy rózsa bokorra, melynek minden levelei adtak az illatot, magam is leszakajtottam egy kis ágacskat belőle, mondhatom, hogy igen igen jó illatot adtak, valamint a peruviai balzsam ezen levelecskék, ezt észre véve a nép, mindenki ohajtotta ezen rózsa bokornak látja kertjében gyarapitani, ennélfogva aztat tövestül egygyüt át ültettek, mi volt a következes ? mig a rózsa bokor a maga régi helyen volt, a kellemetes illatot adta, minek utánna pedig más helyre ültetődött, akkor az illatja is meg szűnt — erre való nézve gondolkodásra jutottak az aztat ultetők és arra gyanakodtak, hogy azon rózsafa töve alatt talán nyukszik valami balzsamozott halott test, vagy netalán tan valami szentnek tetemei .ottan lennének el temetve, valamint mikor Szőlősün sz. Capisztrán János tetemeit keresvén, midőn egy kutat tisztitnának, azon kutból igen kellemetes illat keletkezett, mire némely jelenlevő lutheranus orvos azt vallotta, hogy ily kellemetes illatot telyes életeben nem erzett. Az emlitett erdődi rózsáról valószinűleg meg jegyzés az lehet, hogy valamint jelenleg, vagy hajdan is sokszor, a sirhalmok felett vagy fácskákat, vagy rózsa más virágokat ültetni ugy ez is törtenetből megeshetett és igy tehát ezen rózsabokor az akkori időtől maradt ott, a midőn az erdődi templom köreben temettek a haltakat.
De talán valaki gondolna, hogy lehetetlen az, hogy a rózsa bokor annyi sok üdőkig tartós lehetne, ennek lehetőségét megbizonyitja az 1000. éves rózsa bokornak története u. m. A Hildesheimi temetőben létezni mondatik jelenleg is ezen rózsabokor, mely is egész Europában legregibbnek tartatik. — Az a kerdes hogyan ? mi okbol ? ki ültette ? s kinek az emlékét jeleli ? ezen kerdesekre nem lehet biztosan felelni — mert 1013-ban aHildesheimi püspökség iratai, melynek alapitását a népmonda e rózsa bokorral hozta öszveköttetésbe, a tűzvesz alkalmával megégtek; de 1078-tol, midőn Hexilo nevű Püspök fallal keritette be, már okmanyokkal is igazolható e rózsabokornak régisége — az 1863-diki nyár folytán gyökeréről ket iffiu sarj hajtott ki, melyeknek egyike mar 12. lábnál magasabb, atmerőjepedig a gyökérnélegy hüvelyknyi.
Nagyon hibáztak az kivántsi Erdődiek, hogy a fellyebb emlitett különös illatu rózsa bokrot ki pusztitottak — ohajtani való volna, hogy az is gyökeréről kisarjazzna. — „Igen jeles, meg meg emlitendő az erdődi vár is, melyben sok alkalmatos szobák jelenleg is léteznek, ugy egy vasuti kápolna is Serafikus sz. Ferencz Oltár képével diszeskedő, hova is keresztjáro napokon a lelkész a sz. menetet vezeti — vagyon a vár padlásán egy kis harang is, mit sz. Donát napi ajtatosság alkalmával a Szőlő hegyi kápolnához kiszoktak vinni, vége lévén az ottani sz. szolgálatnak, ismét helyére vissza visznek, ezen harangocska hangjaival a vár gondnoka megszokta tisztelni Püspok Ő Exellenciajat a midőn Erdődre be, es ki is utazik.
„Jeles volt Erdődon a várnak szomszédjaban egy kemény fenyitő ház (Tömlöcz) mely már megszüntetett, és az epületek az uradalmi cselédek lakául hasznaltatik — létezett az erdődi határon, merre Szakasz fele vagyon az országut, egy kis dombon a szantó földek között állandóul álló akasztófa, a mi is levágatott is többé nem létezik — minel fogva a gonosztevők bátrabban folytatják gonosz életeiket — igy nem regeimben találtatott az erdődi erdőben levő kutban egy meggyilkoltatott ember fő nélkül, mit is a gyilkosok levágtak azért, hogy meg ne ösmertessen hogy kilett legyen — másodszor mint egy 2. héttel ezelőtt 5. szolgalegeny, kiket az Erdész lovaikkal tilalmasban talált őket megakarván zálogolni, az Erdészt megtámadtak, és nagy görcsös botokkal halálra verték, amint mondjak annak fejen 5. halálos sebet ütöttek, ki is vadász szuronyával (Hirschfőnger) egyet a megtámadok közzul oldalba szurt, a szurást annak halála azonnal rögtön követte — 3-szor ez előtt egy héttel Erdődön lakozó Jaschek nevű kereskedőnek kőházában letező boltját meg ásták, és abból a mi pénzt találtak ugy a kontói leveleket és más portekanemüeket el oroztak. — Erre a nagy inquisitio megtörtént, sőt Madaraszon is egy utcza lakóit megkoboztak, de az elorozottaknak nyomában nem akadtak, és igy egyebb a gyanunál hátra nem maradt.
Az erdődi nevezetessegekhez tartozik, még az ottan letező gőzmalom is, a melyben is kölönös jó lisztet őröl az ügyes molnár —ezen malmot felálitotta boldogult Gróf Károlyi Lajos ő Exeellenciája, ki is mindenféle gazdaszati gépeket meg szerzett, de még az buza, és gabona, zab, árpa kalászból való kicsépelést is gőzös mashinával ezközlik, mi mellett is a Fecskendező szüntelen ott áll, arra az esetre, ha ne talán tan gyulás támadna, annak eloltására.
Létezik az Erdődi vár dombjai alatt, és terjedelmes pincze is, melynek a vár felé való végén vagyon egy titkos be menetel a várbol a pinczébe, abban az esetben hasznalható, hogy ha az ellenség a várba be rontana, akkor a várban levők a pinczében szabadulhatnának.
Ezen pinczében mutatodik egy középszreü nagyságu hordó bor, mely már idősebbnek állittatik 100. évesnél, ebbül szoknak az előkellő vendég urak tiszteletből meg kináltattni. —
Létezik még ezen pinczében 2. nagy hordó, csak nem oly nagy mint, ama nevezetes Heidelbergi hordó — igaz ugyan, hogy ezen hordók aknájokhoz is lepcsőkön kell fel menni a midőn a tréfás pinczer mester, egy ahoz készültt kis lapátocskával kényelmesen egyet üt a vendek farára, akkor a midőn már a hordó aknájához fel jutott, ezen 2 hordó remek munkája valamely uradalmi pintérnek, ki is ügyesen ki tudta faragni a Grófi czimert a hordó fenekére, ugy hogy a czimer nem be vésve, de kifelé való faragása képez t. i. a fenéknek fájából.
Mutatodnak a várban a régiségekből való emlékek az ugynevezett Billikomok, melyeken szinte a Grófi familia czimerek is kivagynak meczve — ezen Billikomok emlékei azon régi magyar jó kedvű társaságnak, a midőn a bennek létező italt ki kellett inni barátságból, mert fenekek vagy talpok nem lévén, ezt le tenni nem lehetett, és igy nolle velle innia kellett: (erre mondotta boldogult Kallos ur) mors a tergo, bibendum Ergo. De ezen buzgóságot meg szüntette a közelebbi szüret, ugy hogy sz. Mise szolgálatjára is alig lehet alkalmatos bort találni. —
Jeles ezközök voltak itten a messzire lató Tubus Gregorianus, és a messzire kiáltó Tuba stentoria ezeknek használata mulatságos is, de a gazdálkodásra is hasznosak voltak — a menyiben a vár egyik tornyából láthatók voltak — a mezőn dolgozó munkások, és ha hivalkodni találtattak, akkor egy kiáltással munkára serkentődtek — de különben háborus időben mind a kettőnek hasznát lehetett venni.
Szabad legyen elő hozni egy jeles adomát, mi az Erdődi várban történt — u. m. Az tudni való, hogy hajdani Gróf Károlyi Antal, a bölcsészet, költői, és minden tudományoknak szenvedélyes kedvelője, a többek között a vadászatot is használta élte ébresztésére, a többek közt egykor nagy vadászatot tartatott Erdődön, melyre is sok elő kellő urakat meg hivot, kik is számosan megjelentek, az Erdődi várban szálásoltak, kimentek az Erdőre, és kedvekre vadásztak minek is vége lévén a várba indultak, hol ott is várt rájok a pompás ebéd, mely sok üdőig tartott, minthogy kesőbben is kezdődött, azután kávézás után következett a nyugüdő mit is töltöttek kártyázás közben dohányozással, némelyek a vár Sánczában létező löveidei mulatsággal töltöttek üdőjöket, — végre ezek után következett gazdag vacsora, minek is vége lévén az iffiabb vendég urak ismét asztalokhoz ültek, s első szó is az volt ki oszt? (mint boldogultt Gyöngyösi Konrádnak is e volt első szava) kártyáztak tehát több asztaloknál az ifim vendégek majd éjfélig, az öreg Gróf gyönyörködve nézte ezen iffiaknak mulatságát, de a többek közt egyszer is eszébe jut, hogy már következik a nyugalomnak órája azért is meg szolitja udvar mesterét, hogy tegyen rendelést. hogy ezeknek alvó helyeket ezközöljon, erre az udvar mester monda a Grófnak, Kegyelmes uram! ugyan kigyőzne ezen sokaságnak nyugalmát égyneművel el látni, csak méltóztasson reám hizni a dolgot, majd el fogom én őket ágyneműnkkel látni; ekkor midőn még is folytonoson kártyáznának, az udvar mester azon igyekezett, hogy a kredencz soha üresen ne állana, — szorgalmatosan hordotta a legjobb!) izü, s legerősebb borokat, mind addig mig mind el álmosodván, nyugalomra vetett ágyat nem találván, de már, nem is volt kitől kérni, egyik egyik szegletbe a másik a másikba feje alá téve sapkáját arra fejet téve édesden el aludott — reggel a Gróf hajnalba fel kelvén kivántsi volt tudni ezeknek éjjeli nyugalmi helyet, ekkor az udvar mester vezető a grófot végig az ambituson, és mutatá ime mily édesen alszik ez ugy a másik. Lám kegyelmes uram az ilyen esetbe leg alkalmatosabb segitség az ily mod, és elmés feltalálás. És igy meg dicsérte a Gróf az ügyességnek mesteret. Az Erdődi várat illető emlék irat, mely is még jelenleg találtatik ezen várnak szála szobájában fel jegyezve ugymint.
1.) Anno 1481. Szent György napjának Octavajan, néhai Drágfi Bertalan –Erdelyi Vajda kezdette csináltatni ezen Erdőd várat, a kőfalaknak magasságát hatvan (60) singnyire szélességet harmincara (30) a Tornyok magasságat nyolczvanra (80) a kapunak szélességet négy (4) singnyire rendelvén el.
2. ) Anno 1482. Ugyan azon Drágfi Bertalan Erdélyi Vajda az hatalmas Mátyás király üdőjében Nagyboldog Asszony Octávájara Istennek Dicséreéere, és a Nagy Asszonynak tiszteletére végeztette el az Nagy Erdődi Szentegyházat.
3. ) Anno 1501 Emlitett nagy emlekezetű Drágfi Bertalan Erdélyi Vajda szent Demeter napján eötven négy (54) esztendős korában ez világból Istenesen ki multt.
4. ) Anno 1565. János Zsigmond király ezen Erdőd várát együtt az Törökkel meg szálván negyven napi Ostromlások után Capitulatio ellen az népét fegyverre hányta, és rabságra vitte, az várat földig rontotta.
5.) Anno 1730. Első nagy Károlyi Gróf Károlyi Sándor kezdvén Restauratiojához Magazinalis Hazának Istennek segitségéből fel is állitatta és épitette.

HIRDETÉSEK

























Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!